hír

" A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.  A szeretet soha el nem fogy. "  Kor I. 13:4-8
 
FacebookGoogle bookmarkTwitter

     Március első vasárnapján gyülekezetünkben sok szép és örömteli eseményben volt részünk. Ezen a napon úrvacsorát vehettünk. Ez mindig nagy öröm számomra, mikor megújíthatjuk a szövetséget Istennel és testvéreinkkel.
A másik nagy öröm volt számomra, hogy gyülekezetünk létszámban is gyarapodott. Az egyik kedves testvérnőnk már gyerekkorában döntött Krisztus mellett, de a házasság és más földi dolgok eltérítették. Most vissza talált Istenhez és a gyülekezethez. A szülei is a mi gyülekezetünk szeretett tagjai voltak éveken át. Majd egy kedves házaspár kérte a gyülekezetet, hogy fogadjuk be őket. Ők egy másik gyülekezet tagjai voltak, de különböző okok miatt – pl.: mert rövid sétára laknak tőlünk – úgy döntöttek nálunk szeretnék az Urat szolgálni és itt szeretnének lelki táplálékhoz is jutni. Mindannyiukat nagy szeretettel fogadtuk soraink közé. Ezek után folytattuk az együttlétünket a fehér asztal mellett. Sok finom süteményt hoztak a testvérek, a fiatalok pedig gondoskodtak megfelelő pizza mennyiségről. Azt hiszem ezen a napon senki nem éhezett, bőséges lelki, szellemi és fizikai eledelben volt részünk. Hála ezért Istenünknek és a testvéreknek, hogy fiatalok, gyermekek és idősek egyetértésbe és szeretetben tölthettük az imaházunkban ezt a napot.

KÉPEK AZ ALKALOMRÓL

 
 
 
 
 

Ma 2024. október 13, vasárnap, Kálmán és Ede napja van.