„Ige-Idők – A reformáció 500 éve” c. kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
Sokszor azt gondolja a mai ember, hogy a próbák, nehézségek, amiket ki kell állnia, a bizonytalanság és a kihívások, amiket az élet állít elé, a történelemben soha ekkora mértéket nem értek el, mint manapság. Ez a helyzet, ahogy azt a rendszerváltás idején is megtapasztaltuk egyrészt kétségbe ejti, másrészt megnyitja az embereket Isten és a hit által nyújtott válaszok iránt. A kiállítást látva és annak kurátorát hallgatva néhány alapigazságot kellett felismernem:
Elképzeltem magamban az 1500-as évek elején élő embereket és azokat a problémákat, történéseket amelyekkel nekik kellett szembe nézniük. A korábbi hitélet által adott válaszokban és az egyház védelmében bízó vallásos lakosságot a XVI. század elején sokkolta a mohácsi csata elvesztése és ennek kapcsán az akkori vallási és világi vezető réteg elpusztulása. Ott volt a kérdés mindenkiben, hogy miért és hogyan eshetett meg ez egy keresztyén országgal, és vigasztalást, reményt kerestek a sok baj között.
A Luther, majd Kálvin és a többi reformátor által hirdetett megújulás éppen ekkor jelent meg és kezdett terjedni a királyi Magyarországon és Erdélyben. Ez tartalmat adott az emberek hitéletének, magyarázattal szolgált a mindennapok bajaira és Isten felé fordította a lakosság tömegeit. A hirdetett igét pedig a hitelesé tették a prédikátorok és az egyszerű emberek, akik a reformáció által keresett megújulásban találták meg a választ kérdéseikre és élték meg azt életük minden napján. Ennek eredményeként az évek során az akkori Magyarországon és Erdélyben a népesség több mint 90-95%-a protestánssá lett!
A kihívások a mai ember életében is hasonlók ehhez.
- – Az emberek mindennapjai (hasonlóan a régmúlt időkben éltekéhez), félelmek és negatív információk kereszttüzében telnek, a háborúk, a katasztrófák hírei a híradásokban napi eseményekké váltak.
- – A keresztyénség régi formái az emberek számára sokszor érthetetlenné, idegenné válnak és ez sokszor éppen a kereszténység hivatásos vezetőinek elhallgatott vagy titkolt bűnei miatt vezet a hitelesség további elvesztéséhez.
- – De a hívek is sokszor ugyanazokat a világi célokat követik és ugyanazokat az eszközöket használják ezen célok eléréséhez, mint a világ, így sokszor ők sem mindig tudnak hitelesen, és hitüket egyértelműen és kívánatosan bemutatva élni a körülöttük élő emberek előtt.
Ezek pedig együtt folyamatosan vákuumot generálnak, amelyekbe idegen vallások (pl. iszlám), idegen filozófiák és nézetek törnek be és takarják el a valódi választ, Isten válaszát: Jézus Krisztust.
Mi lehet ilyenkor a megoldás? Mit tehetünk mi? Hogyan lehet ezek ellen védekezni? – tesszük fel a kérdést. A válasz pedig ott található meg, ahol a régi idők reformátorai is megtalálták: az egész életet átformáló és annak minden aspektusára hatást gyakorló, Jézus Krisztusba vetett hitben, amely meg tud tartani és biztos pont lehet a viharok közepette is.
Az Ige–Idők kiállítást éppen ezért ajánlom mindenki számára megtekinteni! A történelmi Magyarország máig is élő gyülekezetei által kölcsönadott tárgyakkal kiegészített tárlat, kellőképpen átfogó képet nyújt a korszakról és a reformáció hatásáról a születéstől az elmúlásig terjedő időszakra az elmúlt évszázadokon át. Segít megérteni történelmünket, segít megérteni az események sorozatát indokló válaszokat és ezzel erősítheti identitásunkat, meggyőződésünket helyünkről a világban.
A tárlat ingyenes, november 5-ig látogatható, sőt részt lehet venni kurátori idegenvezetésen is ingyenes internetes regisztráció esetén. (Regisztrálni a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címen lehet október 27-ig a 28-án 11:00-kor kezdődő tárlatvezetésre. De ha nem sikerül a regisztráció, de ott leszel, semmi akadálya, hogy ugyanúgy részt vegyél rajta, mint a regisztráltak!)