Kórustalálkozó Rákospalotán
2019.05.26.
Ahogy tavaly és a korábbi években, idén is sor került a hagyományos kerületi keresztyén kórustalálkozóra. Most május 26-ára esett a választás és a rákospalotai reformátusok új templomában, Újpalotán gyűltünk össze. A puritán, de mégis modern kis templom csordultig megtelt énekelni vágyó, Istent dicsérni akaró testvérekkel.
Amikor ott ültem hallgatóként a padsorokban, és figyeltem a stílusban, műfajban és előadásmódban is különböző énekeket, nem tudtam elvonatkoztatni az énekkari tagok lelkesedésétől, attól az élvezettől, ami kiragyogott az éneklők szemeiből.
Körülnézve elgondolkodtam, hogy itt vagyunk Kodály országában, ahol elvben mindenki elsőrangú énekoktatásban részesülhet, mégis mintha eltűnt volna az életünkből az ének, és főleg a közös éneklés. Talán csak a templomok és gyülekezetek maradtak meg egyedüli szigetként, ahol még rendszeresen énekelnek az emberek.
Lehet, hogy a munka, a lótás-futás miatt, de már nem érünk rá énekben kifejezni érzéseinket, gondolatainkat. A gyorsan, talán egy-két odavetett szóban elmondott gondolat pedig nem ugyanaz, nem ugyanazt a hatást éri el, mint az, amikor leülünk beszélgetni szabadon, idő-kötöttség nélkül, vagy elkezdünk együtt énekelni.
Lehet, hogy azért nem énekelnek ma már az emberek, mert vagy nem ismernek együtt énekelhető énekeket, vagy nincs ami éneklésre késztetné őket. Túl sok a baj, a gürcölés a világunkban, amely sokszor elveszi a kedvet ettől.
Ezen a napon azonban (és hiszem, hogy minden alkalommal, amikor gyülekezeteinkben együtt éneklünk) ami összehozott bennünket, az Isten dicséretének szándéka volt. Neki énekelni, neki hálát adni énekben – ez volt az oka és a célja együttlétünknek. Amikor ugyanis együtt éneklünk Istennek sokan, akár több gyülekezetből is, akkor az felemel, örömöt ad, békességgel tölt el és ilyenkor rácsodálkozhatunk Isten gazdag kegyelmére és arra a szeretetre, amellyel ennyiféle embert, ennyiféle gyülekezetet és ennyiféle zeneszerzőt és zenészt megihletett, és énekre késztetett.
Az idei alkalommal is ugyanúgy felemelt, kimozdított a mindennapi monotóniából és felvillanyozott az együttlétünk. Amit pedig megtapasztaltunk, és élményként magunkkal vihettünk erről a különleges alkalomról, azért Istennek legyen hála!