Kicsit nyirkos reggelre ébredtünk, és ráadásul elég korán is volt, de ez sem vette kedvünk a megbeszélt pozsonyi kirándulástól, amelyre gyülekezetünkből kb. negyvenen vállalkoztunk. Öröm volt,
hogy együtt mehettünk ebbe a csodálatos városba, ahol annyi királyunkat koronázták meg, és amely oly sok szállal kötődik történelmünkhöz.
Amikor ugyanis együtt vagyunk, bármit is teszünk, annak különleges hangulata van. Olyan emberekkel töltjük együtt időnket, akikkel összeköt valami olyan kapocs, amit mások nem ismernek. Számukra talán egy ilyen kirándulás nem más, mint egy jó alkalom szabadidejük jó társaságban való eltöltésére. Számunkra azonban ennél többet jelent: együtt lehetünk olyan emberekkel, akiknek ugyanaz az életcéljuk, akik ugyanarra törekszenek, mint mi, akikkel egy közös cél felé törekszünk – megismerni Istent és Jézus Krisztust valamint megélni mind jobban azt a hitet, amit tőle kaptunk ajándékba. Amikor így, kötetlenül vagyunk együtt, más oldalról is megismerjük egymást. Megláthatjuk egy kicsit a másik ember hétköznapi oldalát is. Többet tudunk beszélgetni egymással és jobban megérthetjük a másik örömeit, nehézségeit is.
Mindemellett a kirándulás maga is nagyon jól sikerült. Örültünk a verőfényes időnek, amely megérkezésünkkor fogadott bennünket. Ekkor találkoztunk idegenvezetőnkkel is, aki ott élő magyarként egy kicsit jobban érzékeltetni tudta velünk azt a visszás helyzetet, amit lenézett kisebbségiként nekik kell átélniük naponta egy olyan városban és országban, ahol gyakorlatilag minden négyzetméter a magyar történelemről beszél.
Ezt az ellentmondást éreztünk, amikor az óvárosban sétálva lépten-nyomon mindenféle szlovák nevezetes ember szobrával, kitalált események dicsőítésével, vagy magyar vonatkozású események szlovákosított emléktáblájával találkoztunk, miközben a magyar emlékeket elfedve, vagy háttérbe szorítva láthattuk.
Ennek ellenére is érdemes elmenni Pozsonyba. Festői fekvése, történelmi örökségünk és a kiváló étkek mind erre invitálnak. Mi is jól éreztük magunkat és örömmel sétáltunk a város szűk utcácskáin, ebédeltünk egy belvárosi étteremben, beszélgettünk egymással és az idegenvezetővel.
A pozsonyi túra után egy habán faluba vitt az utunk. (Habánok voltak a mai baptisták elődei, az un. anabaptisták, akiket a reformáció idején mind a katolikusok, mind a protestánsok eretneknek tekintettek és halálra üldöztek. Jellemzőjük volt, hogy tulajdonközösségben, önellátásra berendezkedve élték mindennapi életüket, amelyet a közös hitélet kapcsolt össze. Leginkább az általuk készített un. habán kerámiákról ismertek manapság.) Ezen a Nagy Lévárd nevű településen –a 16. sz. vége felé- 17.sz. elején– a földesúrtól a leghasznavehetetlenebb földet kapták meg és virágzó gazdaságot teremtettek azon. Szorgalmuk és hitük példaértékű volt. Sajnos mára már csak néhány utódjuk él a faluban, mert a későbbi századokban bekövetkező erőszakos katolizáció megtizedelte soraikat, amelyet a világháborúk okozta forgatag még inkább megritkított.
Érdemes és érdekes volt megismerni őket, életvitelüket mindennapi használati tárgyaikat. Kicsit át tudtuk érezni gondjaikat, küzdelmeiket és örömeiket.
Élményekkel, és a jól eltöltött nap örömével telve indultunk haza. Köszönjük a lehetőséget azoknak, akik megszervezték és köszönjük az Önkormányzat ehhez nyújtott támogatását is!
