hír

„Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.”
Lukács 21,26
 
FacebookGoogle bookmarkTwitter

Adél cIdén, 2022. február 27-én bemerítési istentiszteletet tartottunk a Rákospalotai Baptista Gyülekezetben. Hosszabb idő után ez volt az első alkalom, és nagy öröm volt személyesen együtt ünnepelni a karantén, illetve különböző szabályozások után. Az igei szolgálatot Fóris Tamás, a Veszprémi Keresztény Közösség lelkipásztora végezte, Nagy Sándor lelkipásztorunk pedig a bemerítés szolgálatát.

A bemerítés különleges alkalom. Más felekezetből érkezettként, valahol nyomás alatt éreztem magam, mint elvárás, pedig senki nem éreztette velem. Inkább belső nyomásnak éreztem, amivel nem tudtam, és eleinte nem is akartam mit kezdeni.

Tudtam, hogy senki nem bírhat rá, ha nem Isten győz meg arról, hogy ez az utam. Tavaly egy nagy lelki sivárságból való útkeresés közben szólt az Úr, hogy itt az ideje. Megküzdött velem és értem. És milyen jó, hogy tette és teszi másokkal is.

Azóta már eltelt egy kis idő. Mondják, hogy nem sétagalopp az Úr útján járni. Valóban nem galopp, legalábbis én más tempóban tudok halani. De talán a lényeg, hogy mozgásban maradjunk mindnyájan és ne üljünk le.

Az alábbi ige mindig meggyőz arról, hogy mindegy milyen a háttértörténeted. Isten el tud hívni, hogy megtartson. Ehhez pedig megadta mindazt, amire és Akire szükség van és szükség lesz.

1. Korintus 3:6-7: Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.

 

 
 
 
 
 

Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van.