Ifjúság

Írta: Balla Márton 2010. december 08. szerda, 19:28

Ifjúságunk jelenleg 10 tagot számlál, de létszámunk 12-13 fő rendszeres látogatóinkkal együtt. Ifjúságunk tagjai még tanulók, életkorunk változó, 17 évestől kezdve 24 évesig. Alkalmainkat szombatonként délután 6 órától szoktuk tartani imaházunkban. Az ifjúságon kívül az alkalmakon gyülekezetünk lelkipásztora, valamint felváltva gyülekezetünk egyik elöljárója is részt vesz. Az összejövetelünket tulajdonképpen ifjúsági bibliaórának is lehet nevezni, hiszen az alkalmak középpontjában Isten Igéje áll. Minden alkalommal tartunk áhítatot, amelyet valamelyik fiatal tart meg, majd utána egy bizonyos témáról beszélgetünk. A témákban egy-egy mindennapunkat érintő kérdést dolgozunk fel a Biblia fényében, és vonjuk le belőle – keresztyén szemmel – a megfelelő tanulságot.
Zenei életünkre a könnyűzene jellemző, zongorával, gitárral és basszus gitárral énekelünk keresztyén énekeket. Ifjúságként feladatunknak tekintjük a gyülekezetben való szolgálatot, szóban és énekben egyaránt. Évente egy-két alkalommal teaházat szoktunk tartani, melyen egy bizonyos témáról hallgathatunk előadást, énekelhetünk, és egy tea mellett beszélgetünk, ismerkedünk. Ezen alkalomra a kerületben lévő, de más felekezethez tartozó keresztyén fiatalokat, nem helyi baptista fiatalokat, és természetesen nem keresztyén barátainkat is meg szoktuk hívni. Alkalmaink családias hangulatban és jó kedvben telnek, melyre minden érdeklődő fiatalt szeretettel hívunk és várunk.




 
 
 
 
 
 

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van.