hír

"...De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.  Az ilyenek ellen nincs törvény."   Gal 5:22-23
 
FacebookGoogle bookmarkTwitter
 2010. március 5-én tartotta Rákospalotán kerületünk nőtestvérisége - a már hagyományosan minden március első péntekjén megrendezésre kerülő - Ökumenikus Világimanapi alkalmát.


Ez az alkalom különösen örömteljes volt, mivel idén 25. alkalommal került sor megrendezésére.
A világimanapot már 1887 óta tartják, mint a keresztyén asszonyok világot átfogó mozgalmát.
Sok tradíció, felekezet találkozik ebben az évenként ismétlődő szolgálatban. Csaknem 200 ország közösségei kapcsolódtak be az ünnepnapba.

1954-ben a megbékélés jegyében egyre több nemzeti bizottság alakult, mostmár nemcsak Amerikában, de Európában és a többi földrészen is. Így jutott el hozzánk, Magyarországra is az imanap megtartásának híre és anyaga. Először csak egyének kapcsolódtak be, majd 1985-től mondhatjuk el, hogy szervezett formában tartották meg több felekezet részvételével néhány gyülekezetünkben.

Így az idei esztendőben Isten iránti hálával gondolhatunk az elmúlt 25 év alkalmaira.

Az imanap témáját minden évben más ország készíti elő, csak néhány példa a sokszínűséget bemutatva:

-       1985-ben India
-       1986-ban Ausztrália
-       1987-ben 100 éves Jubileumi alkalom volt: „Jöjjetek, örvendezzetek!”
-       1988-ban Brazília
-       1989-ben Burma
-       1990-ben Csehszlovákia
a teljesség igénye nélkül.

Az idei alkalom szervezője a Nyugat-Afrikában található Kamerun volt.

Minden évben egy összeállítást kapunk kézhez egy kis füzet formájában.

E kedves és szép országról - a leíró tájékoztatásból néhány gondolatot kiemelve - az alábbiak szerint olvashatunk:

-       Az országot „Afrika kicsiben” jelzővel illetik. Mindaz, ami az afrikai kontinensre    jellemző: a strandok, folyók, puszták, hegyek, esőerdők és szavannák – megtalálhatók Kamerunban.
-       Kamerunban az idegent megkülönböztetett, különleges tisztelettel veszik körül. Különböző tájegységeiken különböző szokások szerint köszöntik őket: Északon és Nyugaton az a szokás, hogy kókuszdióval vagy Cola cserjével, a tengerparton pálmaborral, a déli tájakon pedig pirított földimogyoróval kínálják a vendéget.
-       Testvéreink Kamerunban az életük nehézségei közepette magasztalják Istent, mivel az életet Isten legnagyobb ajándékának tartják.
-       Magasztalják Istent, a mennynek és földnek Teremtőjét, mindennek a létrehozóját.
-       A Sahel-övezetben élők magasztalják Istent - Kamerun északi részén - a meleg forróságban is  és amikor enyhe szellő fújdogál le rájuk a magas hegyek felől.
-       Az asszonyok magasztalják Istent veteményezés közben, amikor altatót énekelnek gyermekük felett vagy főzés közben. Magasztalják Istent, amikor a folyókhoz mennek és vizeken közlekednek csónakjaikkal, amikor garnélarákot keresnek, vagy amikor a kakaó ültetvényeken munkálkodnak. Magasztalják Istent, amikor templomba indulnak és amikor Istentiszteleten vannak.
-       Kamerun partvidékén, az ország központi részén és délen magasztalják Istent, amikor látják a hatalmas hullámokat, a csodálatos és sokrétű tájért és a föld termékenységéért. Magasztalják Istent az állatokért az Adamna tartományban, amelyek ellátják őket tejjel és hússal, valamint a méhek mézéért.
-       A bányákért, az erdőkért, nemzeti parkokért, a sokféle vadállatért bennük, a gyapotért, kakaóért, kávéért és banánért.
-       Az esőért, amely meghozza az aratásig a növekedést, és a szárazságért is.
-       A föld ásványi kincseiért, a tengerekért és óceánokért, a vízért, az energiáért és azért, hogy minden kulturális sokszínűségük ellenére harmonikus életet élhetnek.
-       A békés vallási együttélésért a számos törzs és nép között.
-       Magasztalják Istent nagyságáért és jóságáért.!!!


A helyi gyülekezetben az előkészített füzetből – felosztás alapján - minden résztvevő gyülekezet nőtestvérei egymás után felsorakozva felolvasták a rájuk eső részt, miután néhány szóban bemutatták saját gyülekezetüket.

Az ígét Ponicsán Erzsébet evangélikus lelkész hirdette az Ézsaiás 42:10-17 ígeszakasz alapján.

Kedves nőtestvéreink igyekeztek a templomot virágokkal, színes kendőkkel, különböző dísztárgyakkal olyan széppé és színessé tenni, ami emlékeztet minket erre a sokszínű országra.

Az alkalom alatt ízelítőt kaphattunk az országról vetítésen keresztül és hallhattunk helyi énekeket is felvételről.

Kedves szokás, hogy minden évben a szervező testvérek küldenek helyi recepteket is. Mi is részesülhettünk az alkalom végén egy kameruni recept alapján elkészített édességből, amit köszönünk az azt elkészítő nőtestvéreknek. Ezen kívül vendéglátóink még aszalt gyümölccsel és mogyoróval is kínáltak minket.

A csatolt képek bemutatják a gyülekezeti helyszínt. Láthatunk egy térképet valamint néhány képet az országról és egy kedves, rövid kameruni éneket helyi és magyar nyelven.
         
Külön felhívnám a figyelmet arra az emblémára, ami idei füzetünk elején található. Négy térdelő nőalakot ábrázol a világ négy égtája felé, ugyanakkor egy keresztet formálva a földgolyó felett. Nagyon szépen kifejezi a női világimanapok lényegét.

2011-ben a Chilei asszonyok által összeállított anyag alapján imádkozunk.

Aki szeretne egy érdekes és kedves alkalmon résztvenni, feltétlenül jöjjön el az összejövetelre.

 

Isten áldását kívánjuk minden testvérünk életére!

További képek




 
 
 
 
 

Ma 2024. október 13, vasárnap, Kálmán és Ede napja van.